Várjuk Budapesten és Cegléden is!    Hívjon bennünket: +36 30 5049734 | +36 30 9251694

Álom és szerelem

knova

13 június 2019

Nincs hozzászólás

ÁLOM ÉS SZERELEM

Igen, ez a címe a televízió egyik népszerű sorozatának, de az élet néha szebb történetet ír, mint amit a szerzők kiagyalnak.
Tamás és Ilike szerelme már kiállta a hűségpróbát, amikor Tamás úgy döntött, itt az ideje a kapcsolatot hivatalossá tenni, de úgy, hogy az egy különleges élmény legyen Ilike számára, tehát legyen meglepetés.

Tamás és édesanyja, Márti szervezett mindent, Ilike és a családja, sőt a meghívott vendégek is úgy tudták, Tamás születésnapi mulatságára érkeznek. Csak amikor megtörtént a leánykérés, akkor derült ki, lakodalom lesz itt a javából.

A vendégek nagy része rohant haza az alkalomhoz illő ünnepi öltözékre váltani, a terem szülinapi dekorációja mintegy varázsütésre káprázatos esküvői virágdíszekre cserélődött, miközben a meglepetésből még fel sem ocsúdott menyasszonyt bekísérték egy szobába, ahol készen várta a ruha, a fátyol, a cipellők, a fehérnemű – mindent odavarázsolt a legapróbb részletekig a gondos anyósjelölt.

Kell-e ennél gyönyörűbb megvalósult álom egy hölgy számára?
És kell-e ennél izgalmasabb – csak a szójáték kedvéért –  „rémálom” egy menyasszonyi ruhásnak? Hiszen úgy vállaltuk a ruha elkészítését, hogy a menyasszonyt csak képről ismertük. Persze, hogy izgatott minket a feladatban rejlő kihívás, ezért nagyon-nagyon akartuk, hogy minden sikerüljön! Szerencsére Márti tökéletesen ismerte Ilike és a család ízlését, magabiztosan választott anyagokat és fazont, megadott minden szükséges információt.

És amikor eljött az ideje, a menyasszonyi szobában felsorakoztatott kellékek mellett mi is ott sorakoztunk „teljes menetfelszerelésben”, varrógéppel, vasalóval és minden egyébbel felvértezve, hogy minden kéznél legyen, ha alakítani kell.
Megható pillanat volt, amikor Ilike megperdült a ruhában, ami gyönyörűen illett az alakjára, és szemmel láthatóan elnyerte a tetszését. Ekkor oldódott fel bennünk a feszültség, és mi is átadtuk magunkat az örömnek, hogy sikerült!

Hazafelé arról beszélgettünk, hogy ez a meglepetésesküvő szeretet nélkül nem sikerülhetett volna ilyen tökéletesen. Szeretet kellett ahhoz a tiszta szándékhoz, hogy Tamás ezt Ilike emlékezetes napjává tegye. Szeretet kellett ahhoz, hogy Márti fel merje vállalni ezt a nem kis feladatot, hiszen biztosnak kellett lennie abban, hogy ismeri Ilike ízlését, és Ilikét is kellett ismernie annyira, hogy tudja, menye érteni és értékelni fogja az igyekezetét. Szeretet és bizalom kellett ahhoz is, hogy Ilike megértse a szándékot, hiszen még most, hetekkel az esemény után is meghatottan meséli a történteket, és nem beavatkozásnak érzi, mint ahogy éreznék sokan az öntudatos mai lányok közül. És az Ilike iránti szeretet megnyilvánulásának szép példája az is, ahogy a család és a beavatott barátok, munkatársak részt vettek ebben a cselszövésben, csendben tették a dolgukat, és mindenki híven őrizte a titkot. Le a kalappal az összeesküvők előtt!

Mi pedig – a Szalon munkatársai nevében is – azt kívánjuk a családnak, hogy a meglepetésesküvőt átható szeretetet őrizzék meg, és boldog életük legyen, ami ezek után már nem is lesz meglepetés…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legutóbbi bejegyzések

  • Igen, ez a címe a televízió egyik népszerű sorozatának, de az élet néha szebb történetet ír, mint amit a szerzők kiagyalnak.

  • Az én Babó barátnőm adta az ötletet, hogy a blogomban elférne néhány jó recept is.